A köszönő ajándék kiváló lehetőség a hála kifejezésére, hiszen egy apró figyelmességgel meg lehet köszönni szeretteinknek, hogy osztoznak életünk egyik legfontosabb pillanataiban.
A köszönőajándék hatására a vendég is érzi, hogy az Ő jelenléte is fontos, így számára is emlékezetes marad ez a nap, mindezt úgy, hogy azért pontosan tudja mindenki, (remélhetőleg😊), hogy a NAGY NAP a Menyasszonyról és a Vőlegényről szól.
A kézzel fogható ajándékkal nem csak vizuálisan kap emlékeztetőt, hanem egy darabkát is kézbe vehet az esküvői hangulatból. Ha pedig olyan tárgyat kap, amit azon túl, hogy pl. díszként használ, máskor is tudja hasznosítani, akkor garantált az emlékezés, a folyamatos öröm-érzés. Számomra ebben rejlik a lényege, a MINI TÁRSASJÁTÉKAIM pont ezért készülnek. Ha már a házasság a folytonosságot jelenti, akkor az én köszönőajándékaimnak is ez legyen a küldetése, a folyamatos odafigyelés, jelenlét.
A MINI MALOM játékokról:
Több féle minta/szín közül lehet választani.
A kiválasztott színmintát 3 féle módon van lehetőség feliratozni, egyedivé alakítani.
1., nagy képpel
2., kisebb képpel és 1-1 szó vagy mondat kerül mellé/alá.
3., Kép nélkül, üzenettel és/vagy idézettel stb.
Ami nagyon hasznos dolog még, hogy dupla funkcióként is szolgálhat, ha úgy kéred. Ugyanis a hátoldalon a leragasztásra szolgáló matricára neveket is írhatok. Ezzel az ültetőkártya is megoldódik. Alap esetben ezen a leragasztó matricán egy galamb pár van.
Még kiemelnék egy lehetőséget: a vendégeknek szórakozásként beiktatható egy verseny, ha van erre lehetőség. Például a vendégek, akik egymás mellett ülnek, játszanak egymással egy partit. A nyertesek játszanak tovább, addig amíg végül ketten maradnak. A végső győztes pedig kap valamilyen jutalmat. Mondjuk aznap övé a nászéjszaka😊 Na jó ez csak vicc, de sokféle ötlet lehet…
A játék mérete: 12,5 x12,5 cm.
FONTOS: minimum 2 db-tól lehet rendelni és 2-vel osztható mennyiséget tudok készíteni. Itt a "bábuk" fehér és rózsaszín mini műanyag rózsák.
Feláras szolgáltatás:
- a hátoldali lezáró matrica nevesítése
- ha nem elég a celofán tasak, amibe csomagolom a játékot, akkor kis tasak rendelhető mellé. 3 féle közül lehet választani: Fekete bársony arany vagy ezüst díszítéssel. Fehér szatén tasak arany vagy ezüst díszítéssel és pamut natúr tasak.
A játék tartalma:
Mini Tábla grafikával, egyénre szabott üzenettel és/vagy képpel + 2x9 db. kövecske
Van kisebb méret is: 9,5 cm x9,5 cm. /p/koszono-ajandek-eskuvo-mini-malom-9-5-cm/